Címlap

Jordánia - info



JORDÁNIA


Földrajz, általános adatok, kultúra

 

Bevezető
Jordánia egy kis ország a Közel-Keleten. Szomszédos országai: Izrael, Szaud-Arábia, Palesztína, Irak és északon Szíria.
Jordánia bibliai események színhelye. Ősi városok földje, a Holt-tenger varázsa, a Wadi Rum lélegzetelállító színjátéka, a Vörös-tenger egyedülálló élővilága és az ország fő látványossága, az ősi nabateus város, Petra várja a kalandvágyó turistákat.
Jordánia igazi meglepetés az európai utazó számára.

Jordánia (arabul أردنّ, teljes nevén Jordán Hasemita Királyság) közel-keleti arab ország. Északról Szíria, északkeletről Irak, délkeletről Szaúd-Arábia, nyugatról Izrael és Ciszjordánia határolja. Jordánia lakossága nagyrészt az iszlám vallás követője. A hivatalos nyelv az arab. A jelenlegi uralkodó II. Abdullah.

A következő helyszíneket tekinti az UNESCO a kulturális világörökség részének:

Jordánia javaslatára lettek Jeruzsálem óvárosa és Jeruzsálem fala világörökséggé nyilvánítva 1981-ben. Jeruzsálem városa már akkor sem állt Jordánia tényleges igazgatása alatt, azóta pedig hivatalosan is lemondott róla.


Időjárás
Két évszak közül a nyár áprilistól-októberig tart. Ebben az évszakban egy csepp eső sem esik, viszont a meleg, ami gyakran 30-35 C-t jelent, könnyen elviselhető, mert a páratartalom alacsony. (Légúti megbetegedések tüneteit, - pl. asztma - enyhíti a sós levegő, különösen a Holt-tenger közelében.)
Az időjárás télen is hasonlóképpen alakul. December és a január a leghidegebb hónap, kb. 24-25 C. a Vörös-tenger vize még télen sem megy 20 C alá. Tehát akár januárban is élvezhetjük a kellemes napsütést.

Ha Jordániában havat szeretnénk látni, el kell utaznunk Amman környékére, ahol a hegyekben akad némi hógolyózni való.Egyetlen állandó vízfolyása a Holt-tengerbe ömlő Jordán folyó.

Egészségügyi ellátás
Csapvíz sok helyen főleg szállodákban fogyasztható, azonban ajánlatosabb a palackozott vizet vásárolni. Az orvosi szolgáltatások, illetve kórházak magas színvonalúak. Jordániában az orvosi számlákat helyben kell fizetni, melyet utólag itthon a biztosítónál rendezhetünk. Tehát indulás előtt kötelező a betegség,- baleset és poggyászbiztosítás megkötése.

Vallás
Jordánia kultúrájának meghatározó eleme az iszlám, mely nem csak vallás, hanem a mindennapi magán- és üzleti élet legfontosabb alappillére.
Marokkótól Indonéziáig, Egyenlítői Afrikától, Közép-Ázsiáig követőinek száma ma már megközelíti az egymilliárd hívőt. Ez ma a föld legdinamikusabban fejlődő vallási közössége. Ebből a turista nagyon keveset érzékelhet. A mecsetekből már napkeltekor megszólal a müezzin éneke. Napkelte után még négyszer imádkoznak a muszlimok. Mindegy, hogy éppen sétálnak, vagy éppen dolgoznak. A müezzin hívó hangjára kis szőnyeget terítenek Mekka felé és imádkoznak.

Vásárlás
Jordánia roppant gazdag ajándékkínálattal rendelkezik. Kézzel hímzett textíliák, számtalan népművészeti dísztárgyak, beduin kézimunkák, Holt-tengeri kozmetikumok, tea, kávé, fűszerek, olajos magvak, friss-aszalt-kandírozott gyümölcsök, ezüst és arany ékszerek, stb.
Aqaba vámmentes övezet, ezért igazi Duty Free Shop. A szebbnél-szebb ruha és cipőboltok, parfümériák, valamint híradástechnikai boltok várják a pénzt költeni vágyó turistákat.

Alkudozás
A közel-keleti kultúrákban a vásárlás része az alkudozás. Az ajándéktárgyak vásárlásánál az alku kötelező. A megadott árak általában reálisabbak, mint más arab országokban. Nagyobbak az alkudozás lehetőségei, pl. a tevegelésnél, kirándulásoknál, vagy a Taxi bérlésnél. Az alkudozás egy Játék! Játékos párharc a vevő és az eladó között. Amint az eladó elfogadja az általunk kínált árat, azon már nem illik változtatni, viszont alkudozás közben meggondolhatjuk magunkat és kereshetünk egy másik üzletet.

Taxi
Bárhol és bármikor nyugodtan foghatunk Taxit, városon belül és kívülre egyaránt. Pl: Aqarium, Royal Diving Center. Induláskor ajánlatos a taxissal megbeszélni, hogy mennyi lesz a fuvardíj. Nagyon megbízhatóak, és szívesen vissza is mennek az utasokért egy megbeszélt időpontra. Városon belül 0.5-1 JD- ért szállítanak, városon kívül, pl. R.Diving C. kb. 3-4 JD Aqabában a Taxik kb. éjfélig közlekednek.

Borravaló
Nem kötelező, de ajánlott a szokásos 10 %. Ajánlott, hogy aprópénz mindig legyen nálunk, mert nem tudnak visszaadni mindenhol.

Klikk a teljes Jordánia galériához!Vendégszeretet
A Jordánok híresek vendégszeretetükről. Mindent megtesznek, hogy nyaralásuk alatt a legkellemesebben érezzük magunkat. Egy teára, kávéra gyakran meghívják a turistákat. Ezt illik is elfogadni, mert számukra ez fontos gesztus és a visszautasítással megbánthatjuk őket. Szívesen beszélgetnek, és mindig van egy jó viccük! Nem ritka, hogy néhány találkozás után meghívnak minket a házukba egy vacsorára. Nyugodtan fogadjuk el, mert kellemes estét tölthetünk a társaságukban és még több érdekes történetet hallhatunk az életükről és történelmükről.

Fényképezés
Javaslat: a helyi embereket csak akkor fotózzuk, ha előtte engedélyt kértünk. Különösen, ha a nőkről van szó. A férfiak viszont nagyon szeretik, ha kép készül róluk, sőt néha ők kérik. Az ország területén előfordulhatnak olyan helyek, ahol nem lehet fotózni - nem volt ilyen tapasztalatunk - erre táblák figyelmeztetnek.
Egyszer használatos víz alatti fényképezőgépek sok helyen vásárolhatók. (7- 8 JD) Aki a Vörös-tenger csodálatos élővilágát szeretné felfedezni, búvárkodás vagy snorkey-zás közben, szép képeket készíthet.

Vízipipa
A vízipipázás utcán ülve és friss gyümölcslevet kortyolgatva, nagyon kellemes időtöltés. Jó alkalom arra is, hogy a helyi emberekkel ismerkedjünk, és érdekes dolgokat tudhassunk meg a Jordán emberek életéről.
Kevés turista tér haza egy szép vízipipa nélkül. Végtelen a választék és roppant kedvező áron juthatunk hozzá. Megjegyzés: nézzük meg a pipát vásárlás előtt, mert természetesen ebből is létezik hamisítvány.

Gasztronómia

Amit feltétlenül meg kell kóstolni
Baklava: mézes, citromos szirupban áztatott, dióval töltött réteges rétesszerű édesség
Falafel: apró, erősen fűszerezett darált csicseriborsó-gombóc jól átsütve
Halwa: édes, szezám magos kalács, gyümölccsel, dióval
Kebab: roston sült húsdarabok
Kufta: darált húsból készült gombócok, sült vagy faszénen grillezett fűszerekkel
Shawerma: tulajdonképpen ez a nálunk is kapható Gyros. Ezt egyrészt hagyományos módon készítik. A másik és nagyon kedvelt változata: egy palacsinta és leveles tészta szerű „lepedőbe” teszik a frissen lenyesett húsdarabokat. Tesznek mellé csíkokra vágott uborkát és majonézt. Összecsavarják a tésztát és egy pár percig grillen átsütik. Ez még fokozható egy friss saláta-tállal...
Ha kirándulni megyünk, pl. - hajókázás a vörös-tengeren-általában grillezett csirkét és halat készítenek friss salátával és pitával.

Fűszerek, teák
Jordánia híres többek között a fűszereiről is. Az országot járva rengeteg kis üzletet találunk, ahol a fűszer, tea és kávé kínálat végtelen. Érdemes bevásárolni az itthoni főzéshez, mert széles a választék, nagyon finomak és persze olcsók.
A tea-kínálat szintén gazdag: pl. herba, jázmin, borsmenta, és természetesen a sivatag jótékony növényeiből készült gyógyteák, melyek megfázásra, gyomorpanaszokra és másnaposságra is kitűnőek.
A kávé-kínálat szintén nehéz választás elé állít minket, megspékelve egy kis fűszerrel.

Klikk a teljes Jordánia galériához!Érdekességek
Teve: Afrika és a Közel - Kelet egyik legnélkülözhetetlenebb háziállata az egypúpú teve, a dromedár (Camelus dromedarius), legfontosabb szerepet a közlekedésben, illetve a teherszállításban játssza, mint a „Sivatag Hajója „, de tejjel és hússal is ellátja az embert. Szőréből és bőréből pedig sátor, takaró és ruházat készíthető.  A teve nem pusztán háziállat a Beduinok számára. A Teve a szerelem szimbóluma...

Jordánia adatlapja
Ország rövid neve: Jordánia
Ország neve angolul: Jordan
Államforma: Alkotmányos monarchia
Fekvés: Közel-Kelet
Főváros: Amman
Területe: 89.213 km2
Népessége: 5.2 millió fő (2002)
Népsűrűség: 48 fő/km2 (2002)
Népcsoportok: arab (88 %) beduin (10 %) cserkesz, csecsen, kurd, örmény (2 %)
Hivatalos nyelv: Arab
Beszélt idegen nyelv: Angol
Vallások: Szumita muszlim (95.9 %) keresztény (3.9 %) siíta muszlim
Hivatalos pénznem: Jordán Dinár (JD) 1 JD = 1.000 fil
Legmagasabb pontja: Ras el- Khashm: 1.854 m
Legnagyobb folyó: Jordán
Időeltolódás: Magyarországhoz viszonyítva egész évben +1 óra
Repülési idő: Budapest-Aqaba közvetlen járattal: 3,5-4 óra
Elektromos áram: 220 V mindenhol. Átalakító tehát nem szükséges
Transzferidők: az aqabai reptérről kb. 20 perc alatt érhető el a belváros
TV: A szállodákban a Duna TV adása fogható.

Vízum és egyéb hasznos információk Jordániáról

Magyar állampolgárok csak vízummal és érvényes útlevéllel utazhatnak az országba. A vízumot utazási iroda is be tudja szerezni, de ha egyénileg szeretné intézni, akkor ezt a Jordán királyság budapesti nagykövetségén teheti meg.

Pénzváltás Jordániában

Jordánia hivatalos fizetőeszköze a jordán dinár, ennek jelölése JOD. Egy euróért 0,87, míg egy amerikai dollárért 0,7 helyi pénzt adnak a bankokban, pénzváltókban. Jordán dinárt Magyarországon nem lehet vásárolni, ezért a kiutazásnál eurót vagy amerikai dollárt vigyen magával, amit a helyszínen tudja beváltani. Ha elfogy a készpénze, akkor a helyi bankautomatákból is tud jordán dinárt kivenni, igaz, ilyenkor kedvezőtlenebb a végső árfolyam, ugyanis a magyar bankok magas illetéket számolnak fel a külföldi készpénzfelvételért. Ezzel a lehetőséggel tehát csak végső esetben éljen. A bankkártyákat a legtöbb helyen elfogadják.

Munkanapok és szünnapok Jordániában

Jordániában a hazánkban eltérő az üzletek és a hivatalok, bankok nyitva tartása, ezért erre érdemes különösen odafigyelni. A nyitva tartás vasárnaptól csütörtökig van, a péntek és a szombat szünnap.

A jordán konyha titkai

Ha már Jordániában jár, akkor nem szabad kihagyni a nemzeti eledel, a masaf megkóstolását. A fűszerekkel és joghurttal ízesített bárányhúst magvakkal teli rizzsel tálalják. Természetesen Jordániában is nagyon népszerű eledel a hazánkban is kapható falafel és kebab is – de itt picit más az íze, mint amit a hazai árusok kínálnak. Ezt is meg kell kóstolni, mint ahogy a pitához hasonló kenyeret is, amit itt khubeznek hívnak – ezt a finomságot nemcsak natúr, de mindenféle ízesítéssel is kínálják a turistáknak. A desszertek közül a mézben tocsogó, magvakkal (pisztácia, dió, mogyoró stb.) ízesített baklava az egyik legfinomabb. Ha teheti, nézze meg ennek készítését is, izgalmas fotókat készíthet közben.

Bazári hangulat, alkudozás

Jordániában is szinte kötelező az alkudozás. Erre különösen a helyi bazárokban lesz szükségünk, de mindenképpen megéri harcosnak lenni – nagyon olcsón szerezhetjük be az ékszereket, a különböző ruhákat, ajándéktárgyakat. Egyet ne feledjen: ha kiszemelte az árut, és elindul az alkudozás, akkor semmiképpen se a kezdő árat felezze, mindig annak a felét mondja, amennyit adna a megvásárlásra szánt áruért. Az árus által felhozott érveket ne figyelje, ez a műsor része, ha a család fotóját mutogatja, mondván, hogy el kell őket tartsa, akkor is maradjon hajthatatlan. Úgysem adja el az árut, ha az neki nem éri meg, ha nincs haszna rajta.

Alkohol Jordániában

Mivel muszlim országról van szó, így a helyiekre nem jellemző az alkoholfogyasztás. Ezért ennek beszerzése is meglehetősen körülményes. A nagyobb hotelekben természetesen a turisták számára mindig van sör, bor és tömény szesz is – igaz, ezek ára a hazaiakhoz képest kicsit drágább.

Vendégszeretet, vízipipa Jordániában

Aki járt már Jordániában, az tudja, hogy miért olyan híres a jordán vendégszeretet. A helyi árusok sokszor kávézni, teázni is meghívják a nézelődő turistákat, és ezért cserébe nem várják el, hogy vásároljon is nála valamit. Ezt a meghívást érdemes elfogadni, mert ha visszautasítja, akkor azzal megbánthatja őt. Jordániában is nagyon népszerű a vízipipa, így sok-sok olyan helyet fog látni, ahol a helyiek gyümölcsös dohánnyal tömött vízipipát pöfékelnek, közben pedig a kávéjukat kortyolgatják. Ha teheti, és kedve tartja, üljön be egy ilyen helyre, és élvezze a helyiek társaságát, akár egy pipa, akár csak egy kávé társaságában.

Elírásból eredő hibás információkért és árakért az oldal tulajdonosa felelősséget nem vállal.
Nyári árak feltöltés alatt!
Ha nem talál 2012-es árat, érdeklődjön irodánktól telefonon vagy online.